Olvastam egy gondolatébresztő cikket, amely azzal foglalkozik, hogy miért nem szexelünk lassabban? Az írás egy izgalmas kutatásra hívja fel, a figyelmet, ahol egy webes alkalmazás segítségével figyelték az emberek tevékenységeit, és azt, hogy közben hol jár az eszük. Kiderült, hogy az idejük 46,9%-ban nem a jelenben vannak, hanem másra gondolnak, mint amit csinálnak. Szeretkezés közben ez az arány 30% alá süllyed. Boncolgatja a cikk azt is, hogy nem vagyunk képesek letenni a mobilt szex közben sem, elterelve a figyelmet a helyzetről, az élményről, a pillanatról. „Ilyenkor nem a testünkben, hanem a fejünkben, vagy a telefonon vagyunk.”
A cikket itt olvashatjátok: https://slowblog.blog.hu/2018/11/17/mi_a_slow_szex?fbclid=IwAR3cvq5yIlW8zs1eT9BusVxRZVRMURlCwbIWtTm_pkdRx1iy9vyzpN19hEI
A kutatást pedig itt:
Szexuálterapeutaként sok páciensnél találkozom hasonló problémával. Nehézséget okoz megérkezni a pillanatba. Mivel az egész nap eseményei, nyűge, konfliktusai lefárasztják az agyi tevékenységeket, este sokan már csak néznek ki a fejükből, ülnek a TV/mobil/laptop előtt üveges szemekkel. És ha szexre kerül a sor, inkább választják a „gyorsan legyünk túl rajta” stratégiát, vagy pusztán csak partnerük kedvére tesznek.
Borzasztóan nehéz megérkezni a jelenbe. Sokszor eljátszom a gondolattal, milyen lenne, ha lenne egy pause –gomb az agyunkban, és meg lehetne állítani mindent, ami a külvilággal kapcsolatos, és inkább partnerünkre, és a szerelmeskedésre koncentrálni. Majd szex után jöhet a play-gomb. Aztán vissza lehetne térni a FB-hoz, a kedvenc sorozatunk nézéséhez, és mindenre lenne elég idő. És milyen lenne kitörölni a fájó élményeket, a rossz mondatokat, a bántó szavakat, amelyeket egymásnak okozunk?
Sajnos, vagy szerencsére ez nem lehetséges. Bár vannak, akik elég ügyesen bánnak a gondolataikkal. Akkor tudunk eljutni gondolatilag is a szeretkezéshez, ha feldolgoztuk mindazt, ami épp foglalkoztat bennünket, pl. ha van idő szex előtt beszélgetni, vagy ha olyan ingerek érnek minket, amelyek kizökkentenek a gondolatainkból, „beterelik” a figyelmünket az intimitásba. Érdemes lelassítani magunkat, hogy az érzeteinkre, a testünkre, a másik emberre figyelünk tudatosan. A közös időt, a beszélgetést, az egymásra hangolódást, és az újítást nem lehet megúszni. És ez nem is baj. Evéssel jön meg az étvágy, beszélgetéssel és közös élményekkel a másik iránti vágy, szexszel a szex-szeretés. Nincs szükségünk gombokra, mert nem tudunk gépek lenni. És ne is akarjunk azzá válni! A világ felgyorsult, az emberek evolúciós folyamatai nem követik ilyen gyorsan a változásokat. A tartalmas szeretkezéshez idő kell!
Várhegyi Anna
ESZTER barátnőm véleményére sokat adok. 52 évnyi tapasztalata, fantasztikus ember- és életismerete mindig ámulatba ejt. Talán emlékeztek rá, ő az, aki a blogomban már mesélt az orgazmusáról nektek. https://www.varhegyiszexualterapia.com/blog/eszter-orgazmusa
A mai témámhoz is hozzáfűzte csodálatosan megfogalmazott véleményét. Olvassátok szeretettel:
„Sokszor hallottam már emberektől, hogy arra panaszkodnak, megunták a partnerüket, nem okoz már izgalmat nekik a szeretkezés, kéne valami új pozíció, helyszín, eszköz, jelmez, izgatóbb körítések, vagy végső esetben egy új partner is akár. Mert ugye már öt, tíz, húsz éve ugyanazzal…
Nekem mások a tapasztalataim. Két hosszú, sok éven át tartó kapcsolatom volt eddigi életem során. És mindkettőben úgy tapasztaltam, hogy a szex egyre jobb lett. És szerintem azért, mert ha a szeretkezést nem csak fizikai szükségletnek tekintjük, hanem egyfajta kommunikációnak is a partnerrel, akkor olyan eszközzé válhat, amely egyre közelebb hoz minket a szerelmünkhöz. Egyre többet tudunk meg egymásról, egyre több mély és meghitt élményünk lesz, és ezek nagyon szorossá tehetnek egy kapcsolatot. A kommunikáció a szexben pedig úgy tehető szerintem jobbá, ha jobban figyelünk egymásra is és magunkra is. A legfontosabb az, hogy bízzunk a partnerünkben. Ezért ezt a fajta szeretkezést nem nagyon lehet egy egyéjszakás kaland keretében lefolytatni. Ismerni kell egymást. Ha bízom a partneremben, akkor teljesen át tudom engedni neki magam. Rá merem bízni a testemet, lelkemet egyszerre, mert tudom, hogy biztonságban vagyok vele, jót akar nekem. Akkor nem aggódom azon, hogy hány óra, hogy nézek ki, hájas-e a hasam, jól áll-e a hajam, elég jó vagyok-e neki, mi történik a szomszédban, írt-e valaki üzenetet, stb. Akkor befelé tudok figyelni, az érzetekre, a hatásokra, a testem jelzéseire, a partnerem bőrének melegére, az illatára, a hangjára, az érintésére. És ugyanígy, ha ő képes bízni bennem, át meri nekem adni magát, akkor el tud lazulni, rá tud hangolódni a saját testére, a saját érzeteire. És máris ott vagyunk a jelenben, nem foglalkozunk a külvilággal, a múlttal, a jövővel. És ez az egyik legfontosabb rész, szerintem, hogy a jövő ne lépjen a képbe. Mert ha azért küzdünk, kinek hogyan, mikor, meddig lesz orgazmusa, akkor máris kiléptünk az elmélyültség állapotából. Ez nem egy munka, nem kell semmit teljesíteni. Abban a pillanatban, ha képesek vagyunk elengedni azt a kényszert, hogy itt most mindenáron egy célt kell elérni, a dolgok sokkal természetesebbé és könnyebbé válnak.
A világunk ma amúgy is csak a teljesítménnyel foglalkozik. Szerintem egy jó együttlétben nem kell semmilyen elvárásnak megfelelni. Mégis minden megtörténik, ami lényeges, természetes módon, szinte magától. Persze ez sem sikerül mindig egyformán jól, vagy az is megesik, hogy az ember éppen valami egészen másfajta szexre vágyik. De szerintem mindenképp érdemes megpróbálkozni az elmélyültebb, lassúbb szeretkezéssel is.
Talán azért olyan nehéz ez, mert azt az alaphelyzetet megteremteni, hogy egy másik emberrel igazán bizalmi viszonyba kerüljünk, ahhoz sok időre, sok energia befektetésre van szükség. És ehhez nincs mindenkinek kedve, türelme, szándéka. Akkor viszont maradnak a testgyakorlásszerű szexuális együttlétek, amelyek egy ideig nagyszerűek lehetnek, de tényleg gyorsan meg lehet unni, mert azokat nem tartja össze más, csak az ösztöneink. „
Eszter
Comments