top of page
Keresés

Elmeséled?

Régi barátnőm keresett meg a napokban, hogy szívesen beszélgetne velem a szexualitásáról. Egy belvárosi bisztró kerthelyiségében ültünk le. Sütött a nap, élveztük az ősz utolsó sugarait, jókat ettünk, ittunk, nevettünk. Beszélgetésünk új gondolatokat ébresztett benne is, bennem is, ezért megosztom veletek Fanni történetét.





Fanni megjárta már a poklok poklát. Egy bántalmazó kapcsolatban élt majdnem egy évtizedig. Születtek a gyerekek sorra, és amikor a legkisebb is megszületett, elviselhetetlenné vált a helyzet. A férje bántotta őt, hol szavakkal, hol tettlegességgel. Szexuális életük nem volt, nem is kívánta a szexet. Évek teltek el úgy, hogy sem magához, sem a párjához nem nyúlt. A legkisebb gyermek születése után fél évvel volt az utolsó próbálkozása, hogy visszahozza az intimitást és az örömöt a kapcsolatukba szexuális téren. Azon az estén két jéghideg test ért össze, és vált szét a mechanikus együttlét után. Erős hányingert érzett ekkor már sokadszor, és ez az undor volt az egyik utolsó jel, hogy sem testileg, sem lelkileg nem tartja őket össze semmi. A következő, ismét fizikai bántalmazásig fajuló veszekedés után nem sokkal titokban összepakolta három pici gyerekét, vonatra szállt, és eltűnt az éjszakában.


Szerencséjére családja és barátai segítségével sikerült kilépnie ebből az őrületből.

Eltelt egy pár év, a gyász és a lelki gyógyulás útján haladva ismét dolgozni kezdett, új és régi barátokkal belevetette magát a társasági életbe. Végre szabadon, nyitottan, energikusan kezdett létezni. A teste feltámadt, meglepetten tapasztalta, hogy van libidója, érzi a társ hiányát. Ekkor találkozott egy ismerős ismerősének ismerősével, akit nevezzünk Zolinak. Hosszú ideig csak haverok voltak, mert Fanni egyáltalán nem vonzódott hozzá, bár az lassan feltűnt neki, hogy Zoli keresi a társaságát, neki pedig jó a közelében lenni. Egyszer azonban, egy borozgatós kerti sütögetésnél, Zoli átkarolta Fanni csípőjét, mire Fanni öt métert odébb ugrott. Villámcsapásként érte a szexuális vágy. Aznap éjjel már nem fogták vissza magukat, és Fanni meglepetten tapasztalta, hogy minden nagyszerűen működik közöttük. Zoli kényeztette a melleit, a csiklóját, orálisan, vagy kézzel. Fanni pedig azt érezte, hogy mindenhogy jó. Imád vele lenni, mindig és mindenhogy. Fanni elmesélte nekem, hogy Zoli segítségével megélte a női ejakulációt. Először mindketten meglepődtek, majd egyre természetesebb lett, hogy az orgazmus előtt folyadék spriccel a húgycsövéből. Fanni szerint nem az a fantasztikus hogy képes erre, hanem az, hogy Zolival megélhet bármit. Ha így van orgazmusa az is jó, ha csak simogatják egymást az is, ha csak egymáshoz érnek, az is. Azóta is azon nevetgélnek, hogy Fanni nem gondolta, hogy működik majd közöttük a kémia.


Fanni meg akarta érteni, hogy lehet az, hogy ilyen végletesen működik, hogy évekig semmi szexuális vágyat nem érzett (amely persze nem volt véletlen a rengeteg elutasítás után), most meg már egy érintésbe is beleremeg. És arról is beszélgettünk, hogy hiába vannak jó barátnői, a boldogságáról, és az új élményeiről még velük sem tud beszélgetni.

Viszont mivel a mi találkozónk nagyon izgalmassá vált, néhány gondolatot, és tanulságot megosztok veletek.


1. Mi nők, sokszor testi tünetekkel is hárítjuk a szexet: érezzük a gyomorgörcsöt, száraz és zárt a hüvelyünk, fáj a behatolás. Ennél persze egyértelműbb is lehet, például ha azt érezzük, hogy megőrülünk, annyira utálunk a másikkal lefeküdni, utáljuk a lihegését, a szexuális szokásait, ha a hideg futkos a hátunkon már attól, ahogy aktus előtt a fürdőben piszmog, és persze még sorolhatnánk. Különösen szívszorító belegondolni, hányszor megyünk bele ennek ellenére a szexbe, mert azt érezzük, ez az elvárás.

Ha ezek a testi jelek előfordulnak nálad, ne legyenek illúzióid, nem tudod elfojtani, hogy nem akarod őt. Valószínűleg nemcsak a szex nem működik, hanem sok tekintetben a párkapcsolat sem. Akkor először meg kell nézni, hogy mi a gond kettőtök között, miért nem akarod, kívánod, vágyod őt férfiként. Rengeteg oka lehet, de a jelzések hasonlók, a probléma kezelendő.


2. Ha úgy élsz párkapcsolatban, hogy nem kívánod a szexet, ez nem jelenti azt, hogy alapvetően aszexuális vagy. Amikor azokat a lányokat megkérdezem a libidójukról, akiknél nincs vagy nagyon ritka a szexuális együttlét a partnerükkel, sokszor azt válaszolják, nincs is igényük a szexre, és még csak nem is maszturbálnak. Fontos tudni, hogy a nőknél sokszor az általános libidó csökkenés a párjukra való rezonálásként jön létre – az elutasítás, az érzés, hogy nem tetszünk, nem vágyik ránk a másik szexuálisan, nagyon romboló nem csak a szexuális vágyra, hanem az ezzel szorosan összefüggő női önbecsülésünkre nézve is. Ahogy Fanninál is láthattuk, előjöhet, elbújhat, felerősödhet a vágy, attól függően, hogy lelkileg hogy érzi magát, és kivel van.


3. Számomra is meglepő, de sok nő számol be arról, hogy bár nem is gondolták volna, egy-egy férfi igazán kellemes meglepetés volt az ágyban. Csak amikor testközelbe kerültek, akkor váltak vonzó, szexi pasikká számukra. Ne kérdezzétek miért van ez, nem tudom, de létezik. Fanniéknál úgy tűnik, a kulcs a lassú folyamatban is rejlett, hogy volt ideje annyira megismernie Zolit, hogy bizalommal tekintsen rá, hogy a társaságára már ő is vágyott, s az első érintéstől kezdve Zoli szenvedélyes viselkedése minden korábbi vele kapcsolatos érzést felülírhatott.


4. A legtöbb ember nem tud, vagy nem akar beszélni a problémájáról, hiszen a közösségi oldalon ismerőseink és a média azt árasztja, hogy mindenki jól van, mindenki jó fej, gazdag, boldog. Így még szerencsétlenebbül érezzük magunkat, ha boldogtalanok vagyunk, vagy valami rossz történik velünk.

Azonban Fanni történetét látva, ugyanolyan nehéz beszélni arról, hogy végre nagyon jól vagyunk. Hogy 40 évesen megéljük azt, hogy a testünk éretten működik, és bőven van még újdonság magunkban, amit tapasztalhatunk. De mivel sok kapcsolat körülöttünk nehézségekkel küzd, és érezzük, vagy tudjuk, hogy barátnőink kapcsolataiban problémát okoz a szexualitás, vagy annak hiánya, megkíméljük őket is attól, hogy a boldogságunkról beszámoljunk. Pedig a jó érzések, az erős emóciók feldolgozására is éppannyira szükségünk van, mint szomorúság, vagy elakadás esetén.


5. A szexualitásunknak két összetevője van: az ösztönös velünk született (amiről feljebb írtam), és a tanult. A tanulás pedig egy életen keresztül tart. Az önismeret, annak felismerése, hogy valójában milyen helyzetekben érezzük magunkat biztonságban és igazán szeretve/megbecsülve, a kiállás mindezért és önmagunkért elképesztően felszabadító lehet! Mindezt nem könnyű elérni, ehhez is érdemes segítséget kérni. Mert nem győzöm hangsúlyozni szinte minden cikkemben, hogy életünk végéig megélhetünk új és új élményeket, nem függ a korunktól. Mindig lehet újat tanulni! Hajrá lányok, nők, ne adjátok fel! Van remény, hogy jobb legyen a szexuális életetek!


Fanni és Várhegyi Anna szexuálterapeuta

bottom of page